Virágkompozíciókkal a fennálló problémák ellen


Problémakezelés virágokkal



Egy megfelelő művészi érzékkel megáldott virágkötő képes úgy összerendezni a virágokat, hogy a mű szinte rabul ejti az ember tekintetét.

Főleg, ha tudatosan állították össze a virágkölteményt.

Egy-egy csokor (anélkül, hogy az ember tudatában lenne minek köszönhető a változás), olyan energiákat mozgat meg, amitől ereje megsokszorozódik, és az addig tapasztalt sikertelenség után egyre több pozitív eredményt ér el.

Már az a csokor is felkelti a vevő érdeklődését, amelyikben egy szál olyan virágot lát, amelyiket (nem tudja miért), kedvesebbnek érez.

Kiváltképpen fokozódik a belső töltekezés, ha a szakember célirányosan komponálja meg a csokrot.

Ezért fontos megismerni, melyik virág milyen baj esetén segít a gyógyulásban, a kapcsolatok helyreállításában, és melyik virágfélét ajánlott egymás mellé tenni hatékonyságuk sokszorosítása érdekében.

Az a virágkötő, aki ismeri, hogy melyik virág milyen energiát mozgósít bennünk, az tanácsával segíteni tud a különböző feladatok megoldásához szükséges lelkiállapot erősítésében.

Ezáltal számíthat arra, hogy üzlete keresettebbé válik, hiszen a jó szakember híre, mint a virágok illata messzire terjed.

 

***

 

Ezek elsajátításához elég, ha a virágkötők csupán az 1. modul képzésében vesz rész.

 

A Virágenergetika-Asszociációs elemzés 1. Modul

 

tartalmazza, milyen probléma esetén melyik virág energiáját, milyen probléma esetén hasznosíthatja eredményesen az ember.

A képzés 1. moduljának elvégzése után a virágkötőnek elég, ha a vásárló pár szóval (magánélet részletezése nélkül) ecseteli, hogy milyen a kapcsolata azzal, akinek ajándékozni szeretné a csokrot. Vagy éppen mi az illetőnek a személyes gondja akár fizikai síkon (betegség, anyagi, párkapcsolati gond), vagy lelki állapotában mi rendítette meg.

Ezek ismeretében a szakember olyan virágkompozíciót állíthat össze, amivel az ajándékozott helyre állíthatja akár az ajándékozó-, vagy a saját lelkiállapotát, elősegítve ezzel a gondok megoldásához vezető utat.

 

 

JW Player goes here
A képre kattintva, nagyítható.

 

© Virágenergetika, all rights reserved 2014 - 2017 
Ha az oldalon bármi olyat talál, ami sérti a szerzői jogokat, akkor azt kérem jelezze nekem, és én eltávolítom. Az oldalak tartalmát, vagy tartalmának egy-egy részét másolni, vagy más weblapba beilleszteni tilos!

Kapcsolat:     vagy akár a kapcsolat  oldalon üzenhet. 
A tárhely szolgáltató:  HostMax  
Admin: